Történelem

Az ősi Malajzia

A történészek gyakran misztikumként emlegetik Malajzia ősi múltját. Nem áll sok archeológiai bizonyíték vagy írásos emlék az ősi Malajziáról a történészek rendelkezésére, de ez a helyzet most változni látszik. Számos régészetileg értékes kutatóterület található a partok mentén, a dzsungelekben és a hegyekben. Azonban a kutatások hosszú időt vesznek igénybe Malajzia vad növényzetének köszönhetően.

Tudjuk, hogy a homo sapiens már régóta jelen van Malajziában. A legrégebb ismert emberi jelenlétre utaló bizonyíték egy koponya, amelyet Sarawak-on találtak és i.e. 35000-ből származik. A félszigeten, a kőkorszakból származó eszközöket és szerszámokat is találtak i.e. 10000-ből. Régészek feltételezik, hogy a Negrito őslakosok elődei – akik a félsziget egyik első lakosai voltak – hagyták ott.

Szintén tudjuk, hogy i.e. 2500 évvel egy technológiailag sokkal fejlettebb embercsoport érkezett Kínából. Porto-Malájoknak hívták őket, és halászatból és növénytermesztésből éltek. Miután a félszigetre érkeztek a Negrito őslakosokat a hegyekbe és a dzsungelekbe kergették. A kulturális fejlődés történelmi periodikus hullámai viszont hamarosan egy újabb csoportot hoztak létre, a Deutero-Malájokat. Ez a csoport indiaiak, kínaiak, sziámiak, arabok és Porto-Malájokból állt. Jelentős fejlődést mutat, hogy először ők használták a vasat. Akiket ma malájoknak nevezünk, azok az indonéziaiak és a Deutreo-Malájok keverékéből származó népcsoport.

Hindu királyság

Az Indiából származó korai írások említenek egy helyet, Savarnadvipa – az arany országa. Erről a titokzatos és rendkívül gazdag királyságról mondták, hogy messze fekszik egy ismeretlen országban. A legenda szerint indiaiak költöztek a maláj félszigetre. A délnyugati monszun szele a bengáli öblön keresztül fújta őket, és kb. i.e. 100 körül érkeztek meg a mai Kedah tartomány területére. Igaz vagy nem a civilizációk találkozása? Mindenesetre ez az egyetlen olyan ősi krónika, amit valószínűleg soha nem fogunk megtudni, de annyi bizonyos, hogy a tengerészek nem hagyták figyelmen kívül az utazásból keletkező hasznot. Ettől kezdve indiai kereskedők áradata érkezett a félszigetre az aranyért, az aromás fákért és a fűszerekért.

Nem az áru volt az egyetlen portéka, ami gazdát cserélt a félsziget kikötőiben. Az indiaiak a kultúrát is magukkal hozták. A hinduizmus és a buddhizmus végigsöpört az országon magával hozva a templomokat és az indiai kultúra tradícióit. A helyi királyok, akik titkos megbízottakat küldtek a szubkontinensre, le voltak nyűgözve a hindu bíróságok hatékonyságától, és hamarosan elkezdték magukat rajah-ként azonosítani. A legjobb indiai kormányzati tradíciókat integrálták a már meglévő struktúrákkal. A történészek „indiaizált királyságoknak” nevezték el ezeket a királyságokat. Napjainkban a korai indiai hatások egyik legjobb példája a maláj házassági ceremónia, ami nagyon hasonlít a szubkontinensire.

Az iszlám és a melakai arany évek

A 15. századig a szomszédos kambodzsai és indonéziai királyságok gyakorolták az uralmat a maláj félsziget hindu királysága felett. A legerősebb királyságot Srivijaya-nak hívták. Kínai, indiai és arab kereskedők a régió legjobb kereskedelmi kikötőjének aposztrofálták. Ez volt az első nagy tengeri királyság a maláj szigetvilágban, és más kikötők gyorsan versenyeztek a sikerért. A 13. század környékén más kikötők megjelenésével a Srivijaya befolyása csökkent. Az erős központi hatalom hiánya, párosulva a kalóztámadások kellemetlenségeivel, megerősítette a szükségét egy biztonságos, jól felszerelt kikötőnek a térségben. A sors úgy hozta, hogy ez a kikötő Melakában épült meg.

A maláj évkönyvek szerint Melakát 1400-ban alapította Parameswara, Palembang hercege. Egy menekültek lakta faluból egy gazdag királyság lett rövid idő alatt. Tökéletes helyszín volt a kereskedelemhez, és 50 éven keresztül a legbefolyásosabb kikötő volt Délkelet-Ázsiában. A kikötőben egy tucat királyság kisebb-nagyobb hajóit lehetett látni egy időben. Ezek a kereskedők hozták magukkal az iszlám vallást, majd ezután a melakai uralkodók szultánnak hivatták magukat. A szultánok a legmagasabban szervezett városi kormányzatoknak voltak a vezetői, akiknek fő célja a kereskedelem elősegítése volt. Minden egyes beérkező hajónak egy több nyelven beszélő kikötői kapitánya volt. Őrzött raktárépületeket építettek, ahol addig tárolták a belföldi és külföldi árukat, amíg a kereskedők meg nem érkeztek. A legfontosabb, hogy Melaka ellenőrzése alatt tudta tartani az igen gyakori kalóztámadásokat. A távoli törzsekkel és kikötőkkel szövetségre lépve, Melaka egy regionális flottát hozott létre, amely felügyelte a helyi vizeket.

A sikernek és a hatalomnak köszönhetően, Melaka az egész maláj félsziget nyugati partját ellenőrzése alatt tartotta, a penangi királyságtól egészen Szumátra nagy részéig. Hatalma csúcspontján azonban ugyanolyan gyorsan romba dőlt, mint amilyen gyorsan felépült. 1511-ben megérkeztek a portugálok és ezzel elkezdődött az egészen a 20. századig elhúzódó gyarmatosítás.

A gyarmati Malajzia

A 16. század elején a keleti fűszer-kereskedelem Egyiptomon keresztül ment, és a nem muszlim hajók nem köthettek ki az arab kikötőkben. A versengő európai nagyhatalmak tisztában voltak vele, hogy szükségük van egy nyílt kereskedelmi útra, amely összeköti őket Indiával és a Távol-Kelettel, ezért saját kereskedelmi kikötőket próbáltak meg létrehozni. 1511-ben Alfonso de Albuquerque vezetésével a portugál flotta behajózott a Melakai öbölbe és ágyútüzet nyitott a kikötőre, majd elfoglalták a várost. Ezzel Melaka arany évei véget értek.

A portugálok felépítettek egy erődítményt – A Famosa – amelyet a hollandok 1641-ben elfoglaltak. Ezzel a hollandok szabad utat kaptak a fűszer-kereskedelemhez egészen 1785-ig, amikor a British East India Company meggyőzte a kedah-i szultánt, hogy engedje meg neki, hogy erődöt építsen Penang szigetén. Az angolok elsőszámú érdeke az volt, hogy egy biztonságos kikötőt építsenek hajóiknak, így biztosítva a Kínába vezető utat. 1795-ben, amikor Franciaország elfoglalta Hollandiát, Anglia szerepe megerősödött a térségben. Sőt, a francia és a holland kormány is egyetértett abban, hogy ideiglenesen Anglia felügyelje Melaka kikötőjét. 1808-ban az angolok visszaadták a várost a hollandoknak. A hollandok nagyjából az egész régiót ellenőrzésük alatt tartották, azonban 1819-ben az angolok Sir William Raffles-t küldték Szingapúrba, hogy létrehozzon egy kereskedelmi postát. A három angol gyarmat – Penang, Melaka, Szingapúr – Gyarmat Szoros néven vált ismertté.

Mialatt az európai nagyhatalmak egymással voltak elfoglalva a régióban, a helyi maláj szultánátusok tovább építették kapcsolataikat. Melaka elfoglalása után, az új muszlim kereskedelmi központ Johor lett, majd később Perak. A szumátrai Minangkabau és a Celebes bevándorlók nagy számban érkeztek a félszigetre maguk mögött hagyva kultúrájukat. Az 1860-as évek vége felé maláj királyságok szálltak harcba egymás ellen, hogy megszerezzék az irányítást Perak felett, ezzel zavart okoztak a térségben, amely beavatkozásra késztette a briteket és arra kényszerítették a maláj uralkodókat, hogy aláírjanak egy békeszerződést, amely Pangkor Agreement-ként vált ismertté. A szerződést 1874-ben írták alá. A szerződés eredményeként a britek nagyobb szerephez jutottak a régióban.

Borneó szigetén a brit uralom után a Fehér Raja hatalma következett, amely 1942-ig a Japán megszállásig tartott. Ebben az időben kínaiak tömege menekült el a dzsungelbe, és létrehoztak egy fegyveres ellenállási mozgalmat, amely a háború befejeztével a rossz hírű kommunista felkelők bázisává vált. 1945-ben a második világháború után újra brit irányítás alá került, de a malájok függetlenségi törekvései érdekében egy átgondolt és szervezett szövetséget hoztak létre Tunku Abdul Rahman vezetésével. 1957-ben, amikor a brit zászlót végleg levonták Kuala Lumpurban, a Merdaka téren, Tunkut megválasztották Malajzia első miniszterelnökének.

A függetlenségtől napjainkig

Az 1957-es függetlenséggel nehéz döntések sorozata indult meg az országban. Elsősorban azt kellett meghatározni, hogy meddig is terjednek az állam határai. 1961-ben a „Malajzia” kifejezés terjedt el, miután Tunku meggyőzte Szingapúrt, Sabah-ot és Sarawak-ot, hogy csatlakozzanak egy szövetségi unióba (1965-ben Szingapúr békés úton kilépett az unióból). Attól tartva, hogy az unió majd meggátolja Indonézia elnökének, Sukharno-nak terjeszkedési terveit, támadást indított Malajzia ellen Borneó szigetén és a félszigeten, de a támadások kudarcba fulladtak.

A másik azonnali probléma a nemzettudat meghatározásának kérdése volt. Mivel Malajziában több népcsoport és kultúra találkozik, ezért nem volt egyszerű vállalkozás megtalálni a közös nevezőt. A többséget a maláj lakosság alkotta. Az alkotmány állandó helyet biztosít számukra a kormányzatban, az iszlámot nemzeti vallássá tette és a maláj lett a hivatalos nyelv. A kínaiak uralták az üzleti életet és a kereskedelmet, a legtöbb maláj szenvedett a gazdasági nehézségek miatt. Az United Malay National Organization (UMNO) által ellenőrzött kormány elfogadta az Új Gazdasági Törvényt, amely támogatta a maláj vállalkozásokat, ezzel is növelve a gazdasági lehetőségeiket. Természetesen a kínaiak nem támogatták ezt a megállapodást, és egy meghatározó ellenzéki pártot hoztak létre. 1969-ben miután az ellenzéki párt lényegesen több helyet szerzett a kormányban, lázadások törtek ki Kuala Lumpurban, és az országban szükségállapot uralkodott két éven keresztül. Ez egy nagyon sajnálatos esemény volt a fiatal nemzet számára, amit a legtöbb maláj próbál elfelejteni.

Az utóbbi két évtizedben hatalmas növekedésen ment keresztül Malajzia, ami elősegítette a népcsoportok közötti együttműködést is. Sokak szerint az ország sikerei Mahathir bin Mohammed miniszterelnöknek köszönhetőek, aki 1981-2003 között volt hivatalában. 2003-óta Malajzia miniszterelnöke Abdullah Ahmad Badawi.